Üdvözöllek kedves Látogató!

Szirbek Rita vagyok, elsősorban édesanya és feleség. Másodsorban az egészségügyben dolgozó diplomás ápoló, valamint alternatív, természetes módszereket alkalmazó, holisztikus szemléletű természetgyógyász/gyógyító.

 1989 óta dolgozom az egészségügyben, középfokú alapképzettségem általános ápoló  és  általános  asszisztens,  1992-ben  szakosító továbbképzés keretében gyermek-    szakápolónői oklevelet szereztem. Majd  1997-től a budapesti Semmelweis      Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán folytattam tahulmányaimat, ahol 2001-ben   diplomás ápolói végzettséget kaptam. 2002 óta a veszprémi kórház központi intenzív osztályán dolgozom, mint diplomás ápoló.

 Sok-sok beteggel találkozva, őket ápolva és velük beszélgetve elkezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy  milyen egyéb módon tudnék még segíteni az embereknek a hagyományos      gyógyszeres és ápolási  terápián túl. Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem elég a  fizikai tüneteket enyhíteni, hanem az embert test-lélek-szellem egységeként ( holisztikus szemlélet ) kell  kezelni. 

 2013-ban egy személyes lelki válság közepette fogalmam sem volt merre induljak, ki  lenne az, aki segíthetne. Aztán az interneten kutakodva eljutottam egy lelki segítőhöz, kineziológushoz, akinek a kezébe letehettem lelkem titkait. Azt mondta: mankó lesz a kezem alatt, míg meg nem tanulok egyedül járni. És így is tett.

Később tőle kezdtem el megtanulni ezeket a csodálatos módszereket és szelid gyógymódokat. Elkezdődött önmagam megismerésének és fejlesztésének hosszú folyamata, ami azt gondolom, elengedhetetlen ehhez a munkához. Minden érdekel, ami az emberrel, az emberi személyiséggel, a test és lélek harmóniájával kapcsolatos. Az általam alkalmazott és tanult alternatív gyógyító módszerek köre folyamatosan bővül:  kineziológiai kezelések, stresszoldási és meditációs technikák, szeretet-masszázs, metamorf (lelki blokkoldó) masszázs, AFT-erőtér terápia, Access Bars-kezelések, Bach-virágterápia szerepel jelenleg a tanultak és az alkalmazott természetgyógyászati módszerek között. Az alternatív, szelíd gyógymódokat     ( Bach-virágterápia, AFT / Erőtér - terápia, kineziológia, stb. )  hatékony és gyors módszernek véltem, ezért döntöttem mellettük. Ettől kezdve tanfolyamok, tréningek, továbbképzések, követték egymást, és ez így van a mai napig is. Fontosnak tartom a tanulást, a tudásom folyamatos bővítését, frissítését, és az új felfedezések, technikák követését.

Szívből jövő hálával tartozom Kőszeginé Titz Mariannak, legfőbb oktatómnak, segítőmnek, akitől a terápiás módszerek többségét elsajátítottam és aki emberként is a mai napig támogat engem az utamon. Köszönet illeti Dr. Csikai Erzsébet reflexológust, a szeretetmasszázs tanítómat és Kovács Évát egyaránt, akitől a családállítás tudományát sajátítom el.

Köszönöm az Univerzumnak, hogy kikövezi, ékesíti a lépteim irányát és újabb és újabb lehetőséget ad a gyógyításra, segítésre. /"Tedd azt, amiben hiszel, és higgy abban, amit teszel."/ "A jelek - néha észrevétlenül, máskor egészen láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányító térképpé akarjuk alakítani őket."

Végzettségeim, amelyekről hivatalos, bejegyzett, részben nemzetközi bizonyítványokat / okleveleket szereztem, az általam jelenleg alkalmazott szelíd gyógymódok:

  • Diplomás ápoló ( Semmelweiss Orvostudományi Egyetem Főiskolai Kar )  
  • Kineziológus / Szakág: Three In One – One Brain kineziológia:  az egyén érzelmi állapotának meghatározása, tudatos, tudatalatti és testi szinten, a negatív élmények feloldása által a test  energetikai állapotának helyreállítása. Oldások a jelen és múlt  összefüggéseiben, fogantatástól a jelenig.           
  • Általános természetgyógyász 
  • Hellinger-féle családállító-terapeuta
  • Bach-virágterápiás tanácsadó-terapeuta
  • Acces Bars-terapeuta            
  • AFT ( Attractor Field Therapy ) Erőtér-terápia tanácsadó-terapeuta 
  • Metamorf ( lelki blokkoldó ) masszázs - terapeuta
  • Szeretetmasszázs / Finom érintő-masszázs - terapeuta
  • Körbler-féle Szimbólumgyógyászat ( Új homeopátia )                                                                  
  • Tibeti hangtál-terápia 
  • Párkapcsolati coach - Házassági tanácsadó - "face to face"-tréner

Jelenleg tanulmányaimat az alábbi területeken folytatom:

A Three In One – One Brain kineziológia ( VII. képzési szint ): az egyén érzelmi állapotának meghatározása, tudatos, tudatalatti és testi szinten, a negatív élmények feloldása által a test  energetikai állapotának helyreállítása. Oldások a jelen és múlt  összefüggéseiben, fogantatástól a jelenig.                                          

 

Emberekkel foglalkozni óriási felelősség. Átérzem ennek terhét, súlyát. Nem képzelem magam Istennek. Nem riadok vissza a kihívásoktól, kitartóan, energetikailag összeszedetten végzem a tevékenységeimet. Előfordul, hogy nem tudok mindenkinek minden problémáján segíteni. Ha nem az én módszerem számodra a megfelelő, akkor abban segítek, hogy olyan emberhez kerülj, aki tényleg megbízható és kompetens a te ügyedben.

Viszont ha egyszer megfogom a kezed, biztos lehetsz benne, hogy nem löklek el, míg te biztosnak és biztonságban lévőnek nem érzed magad!

„Azt, aki egyszer ránk bízta magát, soha nem szabad cserben hagyni. Vele kell menni, akár a pokolba, akár az égbe, a zsenialitásba, az idiótaságba, a depresszióba vagy az eufóriába, kézen fogva, mindig együtt, akárhova tart.”                   ( Popper Péter: Praxis avagy angyalok a tű fokán )