Blogom

Merjünk látszani, merjünk kitűnni, merjünk boldogok lenni! Mennyivel szebb lenne az életünk, ha nem vesznénk el a mindennapos zsörtölődések alkalmával? Mennyivel ragyogóbbak és többek lehetnénk, ha nem esnénk az örökös panaszkodás csapdájába? Miért félünk megmutatni önmagunkat? Miért félünk attól, hogy kevesek vagyunk? Ugyanakkor miért félünk megmutatni, hogy végtelenül erősek vagyunk? "Azt kérdezzük magunktól: Ki vagyok én, hogy tehetséges, fantasztikus, briliáns és gyönyörű lehessek? Miért nem tesszük fel inkább így a kérdést: Ki vagyok én, hogy ne lehessek mindez?" Hogy miért élünk mégis többnyire összehúzódott, szürke állapotban? Hogy miért nem merünk kitűnni? Hogy miért nem merünk ragyogni? A válasz belül, mindenkiben ott él... Mindig van választásunk! Merjünk hát briliánsak és erősek lenni! Merjük megmutatni igazi Fényességeinket, az igazi Valónkat! Merjünk végre boldogok lenni! Merjünk végre ragyogni, ahogy a kisgyermekek teszik. És láss csodát: "Ahogy hagyjuk saját fényünket felragyogni, akaratlanul is hozzájárulunk ahhoz, hogy mások is ezt tegyék..."

Van, hogy kilátástalannak látjuk a helyzetünket. Van, hogy túl sok teher hárul ránk, sok mindent kell megfontolni, elemezni, túl sok következményt elméletben lejátszani, megjavítani, amíg végre felengedhetünk, ellazulhatunk kicsit. Ilyenkor a legjobb, ha erőt veszünk magunkon, erős akarattal kisétálunk minden teher alól, ami befed, elnyom minket. Kisétálunk, kilépünk a nyomás alól, ha csak egy órácskára is. Letesszük egy kis időre a vállalt feladatokat, a megoldandó problémákat, fellélegzünk a többnyire saját magunk szőtte háló szorításából, fojtogatásából kilépve. Ha visszajövünk ott lesznek a problémák akkor is, bár reménykedhetünk benne, hogy néhányuk szerencsés módon szétesik az őket tartó szorongásunk nélkül. De szép is lenne, ugye? Lépj hát ki a fénybe!

Ha a rohanó hétköznapokban pár percre megállunk és belegondolunk - a teakészítés egy igazán csodálatos folyamat. Csodálatraméltó és elmélkedésre késztető, hiszen mi is történik tulajdonképpen? Elsőként ott vannak a lenyűgöző ültetvények...ameddig a szem ellát...begyűjtik a parányi leveleket a láthatatlan gyökerű növényekről. Aztán a lobogó vizet átöntik a szárított levelek szűrőjén. Ha türelmesek vagyunk és hagyjuk leülepedni sűrű elixír is válhat belőle. Hogy miként fejlődhetünk, hogyan nézhetünk szembe önmagunkkal, a mindennapjainkkal a teakészítés által? Hogyan járulhat hozzá egy csésze gőzölgő tea a saját belső fejlődésünkhöz? Vajon nem mindennapjaink apró, kiszárított darabkáit forrázzuk le, elemezzük kellő őszinteséggel és nagy figyelemmel? Nem türelmünk- e az arra való igény, hogy állni hagyjuk a főzetet, akár a külvilágunk és a belső világunk keverékét, hogy a tanulságokat levonva illatosan, üdítően fogyaszthassuk el azt, érezve, ahogy finom aromája átjárja torkunkat, bensőnket? Nem az egyenességünk melege mossa-e ki életünkből a megtanulandó leckéket? Nem a tanulságok forrósága miatt kortyolgatjuk lassan a "teánkat" arra gondolva, érezve, hogy a hála lassacskán beburkolja a torkunkat? A szimbolika rejtelmei. Egy teázás nem szimplán egy gőzölgő ital kortyolgatása... Akarjunk inni az élet teájából.