Jel- és szimbólumterápia (Új homeopátia)
Körbler-féle Szimbólumgyógyászat
Gondolnád, hogy szimbólumokkal és egyszerű vonalakkal meg lehet gyógyulni? Erich Körbler kutatásai azt bizonyítják, hogy igen!
Az alternatív gyógyítói szemlélet az emberi szervezetet egy energiamezőbe ágyazott kölcsönható rendszernek tekinti. Erich Körbler felfogása szerint minden élőlény szerves része a környezetének, és csakis a környezetével együtt vizsgálható, hisz létezése – mint nyílt disszipatív rendszeré – a környezetével való állandó energia- és információcserén alapul. Az energiacsere folyamata egyénenként más és más, hiszen minden egyén bioenergia-mezője őrzi mind az öröklött, mind pedig a jelen élet összes történésének információját.
A jelek olyan energetikai információt adnak át a szervezetnek, ami pozitív rezonanciát kelt. Az új homeopátiának nevezett tudomány nem golyókkal, hanem szimbólumokkal indítja be a test öngyógyító erőit.
A szimbólumok és jelek erejét Erich Körbler osztrák elektrotechnikus, biorezonanciakutató, bécsi tudós fedezte fel a ‘80-as években. Kísérletei során ráébredt, hogy az ősi, kultikus gyógymódok által használt színek és mértani formák elektromágneses hatást gyakorolnak a szervezetre, amivel a test bioenergetikai mezőjének tulajdonságai megváltoznak.
A gyakorlatban az új homeopátiában a test beteg részeire felrajzolt geometriai jelekkel gyógyítanak, azaz a jelek által képviselt energetikai információ indítja be a szervezet öngyógyító erőit. Rengeteg esettanulmány áll rendelkezésünkre, melyekben a Körbler-módszerrel elkerülhető volt a kémiai szerek használata.
A szimbólumok ereje
A gyógyító rendszer egyszerű vonalakon, egy színuszgörbén, egy kereszten és egy ipszilonon alapul.
A szimbólumok gyógyító erejét már a sámánoktól is ismerjük, ők használták gyógyításra a különböző jeleket a testre felfestve. A sámánok akkor még zsigerből tudták azt, amit később tudományos kutatásokkal is alátámasztottak: a test öngyógyító erői legtöbbször azért nem működnek, mert energetikai blokádok alakulnak ki, amiket a rezgés megváltoztatásával lehet feloldani. A kínai orvoslásban ugyanezen az elven akupresszúrával és akupunktúrával változtatják meg a rezgést, míg ebben a rendszerben ugyanez vonalakkal és jelekkel történik. Az is bizonyítja, milyen ősi módszer a szimbólumok használata, hogy évekkel Körbler felfedezése után találtak az osztrák hegyekben egy holttestet, egy több mint 5000 éves tetemet, egy kőkorszaki emberét, aki harci sérüléseibe halt bele, és egész jó állapotban maradt a teste az évezredek alatt, s a férfin sok tetoválást találtak. Vonalak, pontok és keresztek borították, melyek a kínai orvoslásból ismert akupunktúrás pontokon helyezkedtek el. Bélbántalmak, ízületi fájdalmak ellen használt pontokon tűntek fel leginkább a szimbólumok.
Információáramlás
A módszer lényege tehát az információ, energia átadása a beteg testrésznek, ám ehhez előbb valamilyen módon fel kell deríteni az ember energiamezejében fellépő zavarokat. Ezért fejlesztette ki Körbler a bioindikátort (ez a gyakorlatban egy pálca), amellyel a rendkívül gyenge jeleket, az energiákat tudja mérni, mint egy antennával.
A pálcán keresztül tulajdonképpen a saját tudatalattinkkal léphetünk kapcsolatba, kilengéseivel annak üzeneteit közvetíti nekünk. Ahogy az már rég ismert tény, érdemes a tudatalattinkhoz fordulni tanácsért, mert a tudatunk akadályoz a rosszul rögzült tévhitekkel abban, hogy a valódi problémák gyökeréig leássunk, és a szervezetünk meggyógyítsa saját magát. A bioindikátorral egy vizsgálat során 18 akupunktúrás pontot vizsgálnak, hogy felmérjék a páciens energetikai állapotát, és a megfelelő szimbólumokkal aztán eltávolítsák a blokkokat.
Hogyan zajlik a Körbler-féle kezelés?
A kezelés általában energetikai állapotfelméréssel kezdődik. Fontos, hogy a tesztet figyelmesen, koncentrálva, előítéletek és elvárások nélkül végezze a terapeuta. A koncentrálva kifejezés azt jelenti, hogy a terapeuta különleges tudatállapotba kerül. A figyelmes és szándék nélküli kifejezés pedig azt, hogy a vizsgálatot óvatosan, és úgy végzi, hogy nem viszi bele saját véleményét, elvárásait, előítéleteit.
A Körbler-féle vonalkombinációk: A számok az energetikai zavar mértékét, a nyilak, ellipszisek és a körök a pálca mozgását jelzik. A tesztet végző személy bal mutatóujjával, meghatározott sorrendben megérint bizonyos akupunktúrás pontokat, közben figyeli a pálca mozgását, amelyet jobb kezében tart. Ha a pálca vízszintes mozgást végez, az egyes fokozatnak felel meg, ami azt jelenti, hogy nincs kóros eltérés. A másodiktól negyedikig terjedő fokozatok enyhe mértékű energetikai zavart jelentenek, amit a szervezet terápiás beavatkozás nélkül képes kiegyenlíteni. Ha egy pont ötös vagy ennél magasabb fokozatot jelez, akkor erre a pontra a fokozatnak megfelelő szimbólumot felrajzolják, pl. egy szinuszt, vagy szinuszt egy, illetve két vonallal kiegészítve. Erre tökéletesen megfelel egy golyóstoll is, de léteznek nem mérgező filctollak és élelmiszerfestékkel "működő" tollak is. Lényeges a rajzok geometriai formája, a szín és az anyag nem teljesen közömbös, de jelentőségük másodrangú.
Ha minden pontot teszteltünk, és szükség szerint szimbólumokkal elláttunk, meg kell állapítani, hogy mennyi ideig kell fent maradniuk a ponton. Ehhez a bal kezet a páciens koponyájának jobb oldalához közel tartjuk és egyszerű, igennel vagy nemmel megválaszolható kérdéseket tesz fel, amelyekre a pálca ingása ad választ (a vízszintes ingamozgás jelentése általában igen, a függőleges általában nemet jelent). Ha a szimbólumok elvégezték feladatukat, le kell mosni azokat, különben hatásuk ártalmas következményekkel járhat.
Az említett vizsgálat mellett általában meghatározott pontokat tesztelnek allergiára, mérgező anyagok jelenlétére vagy gombafertőzésekre. Ha itt ötös vagy ennél magasabb fokozatot jelez a pálca, célzottan megkeresik, milyen anyagok okozzák a kóros eltéréseket, hogy azután a megfelelő terápiát el lehessen végezni.
Még a pánikrohamokat is fel lehet oldani
Egy német természetgyógyász páciense, egy fiatal indiai nő hatéves kora óta pánikrohamoktól szenvedett. Bizonyos élelmiszerektől is félt, de rettegett a repüléstől és a víztől is. Ugyanakkor allergiás is volt és székrekedésben is szenvedett. Miután Layena elvégezte nála az energetikai állapotfelmérést, és felrajzolta rá a megfelelő szimbólumokat, tesztelte a pszichomeridiánt is, hogy megállapítsa a trauma eredetét. A pálca a beteg kétéves korára jelzett egy elszenvedett traumát. A hölgy ugyan nem emlékezett az eseményre, de közösen sikerült kideríteniük, hogy milyen érzelmek rögzültek az eseménnyel kapcsolatban: düh, elutasítás és pánik. Most az volt a feladat, hogy "átírják" a traumát víz segítségével.
Ez a módszer is Körbler nevéhez fűződik. A páciens az őt terhelő problémát felírja egy papírra - ez lehet egy élmény, egy tény vagy egy betegség, vagy az allergiát kiváltó anyag neve. Ezután a papírt a bal kézben kell tartani és három percig nézni, miközben a jobb kézben egy pohár vizet kell fogni. Végül a vizet apránként kortyolgatva meg kell inni. A pálca segítségével kell megállapítani, hányszor és milyen időközönként kell ezt az eljárást megismételni. Víz helyett egy kvarckristályt is fel lehet tölteni a kérdéses információval, a kristályt pedig testközelben kell tartani
Meglehetősen furcsának, fantasztikusnak hangzik, hogy kezünkkel információt tudunk átvinni vízre. Azonban több vizsgálat kimutatta, hogy ez valóban lehetséges. Prof. Bernhard Grad, a McGill Egyetem tanára 1960-ban árpamagokat olyan csapvízben csíráztatott, amelyet előtte egy terapeuta 30 percig a kezében tartott. Az így „kezelt” vízzel csíráztatott magvak nem csak gyorsabban csíráztak, hanem nagyobb növények is nőttek belőlük, és terméshozamuk is magasabb volt, mint a "kezeletlen" vízben csíráztatott magok.
A napjainkban végzett tudományos kutatások bizonyították, hogy a képzelőerő a gyógyszer hatását is képes ellenkezőjére fordítani. Az asztma hipnózisos kezelésének eredményessége 60% feletti, a gyógyszeres terápia ellenben csak 40%-os sikerkvótát mutat. Az új homeopátia tehát puszta placébóként is eredményes lehetne. Azonban növényeknél és állatoknál is hat, ami azt jelenti, hogy nem lehet csupán placébó.
Petra Neumeyer és Roswitha Stark „Felfesthető orvosság” c. könyvükben a módszerrel végzett állatgyógyászati sikerekről számolnak be. A lovaknál a gyomor eltömődését a ló oldalára és nyakára felfestett jelekkel kezelték. Az állatok a lenyelt táplálékot csakhamar felöklendezték, megnyugodtak. Mire az állatorvos kiérkezett, nem tudott semmilyen kóros állapotot megállapítani.
Allergiás reakciókat és élelmiszer- vagy egyéb intoleranciákat is sikeresen kezeltek az új homeopátiával. Ha valaki pl. tehéntejre allergiás, akkor ezt írjuk a papírra: tehéntej-allergia, amihez hozzárajzoljuk a kitesztelt szimbólumot. Az allergén megállapítása érdekében elegendő lehet a szóba jöhető allergén anyagok listájának felolvasása, és közben a páciens reakcióját kell tesztelni a pálcával.
Testi és lelki gyógyulás
Nemcsak a szervi betegségeket lehet könnyen megállapítani a Körbler-módszerrel. Olyan apró részleteket is megtudhatunk szervezetünkről, hogy milyen élelmiszereket fogad szívesen, milyen étrendet kövessünk. Ugyanígy a testen túl a lélekgyógyászatban is használható, sikeres kezelésekről olvashatunk a pánikbetegségek, allergiás megbetegedések területén is. Ilyenkor a pszichomeridiánt tesztelik, és felderítik a pszichés gond hátterét.